Kazinczy Ferenc

(Érsemlyén, 1759. október 27.–Széphalom, 1831. augusztus 23.)

Kazinczy Ferenc kivívta a szépirodalom önértékének rangját, megalapozta sajátosságának törvényeit, kijelölte korában követendő irányait. Nála a magyar nyelv ápolása, a nemzeti literatúra gyarapítása egyet jelentett az európaisághoz, a legműveltebb nemzetekhez való kapcsolódással, az újat teremtés parancsával, az együttes munkálkodás szükségességével.

Kazinczy portré

Kazinczy portré

250 évvel ezelőtt született nemesi családban Kazinczy József és Bossányi Zsuzsanna gyermekeként. Előbb anyai nagyapja, Bossányi Ferenc házában tanult, majd Késmárkon, Sárospatakon alapozta meg nyelvtudását, műveltségét. Első könyvét (Magyar Ország Geographica… 1775) szégyenkezve osztotta szét záróvizsgáján Sárospatakon. 1776-ban lefordítja Bessenyei György Der Amerikaner című művét. Elküldte a szerzőnek, akivel néhány levelet váltottak. 1777-ben jár először Bécsben, itt képzőművészeti tájékozottságát gyarapítja, megismerkedik néhány íróval, közéleti személyiséggel. Törvénygyakorlatát 1781–1782-ben Eperjesen, majd 1782–1783-ban Pesten végzi. Itt alakul ki kapcsolata Ráday Gedeonnal, a művelt, könyvgyűjtő főúrral, aki megismerteti a pesti színházi világgal, több íróval. 1784-től szabadkőműves. 1784–1786-ban zempléni és abaúji aljegyző, majd Kassán Török Lajos gróf mellett iskolai felügyelő, II. József modern, világi szellemű oktatási elveinek megvalósításáért küzd.

A Kassán töltött évek különösen jelentősek pályája indulásában. A művelt társaság, az ottani szalonélet, szerelmek, a széles körű ismeretségek ihletői, inspirálói lettek literátori munkásságának. Ekkor készül el Kayser német levélregénye nyomán átültetése a Bácsmegyeynek öszveszedett levelei (Kassa, 1789) és a Gessnernek Idylliumi (Kassa, 1788). Az előbbi a szentimentális regény, az utóbbi a részletező, kifinomult és érzelmes természetábrázolás nyelvi megformálásával vált mintaadóvá. 1788-ban Batsányi Jánossal és Baróti Szabó Dáviddal megalapítják a kassai Magyar Museumot (a folyóiratból 1792-ig nyolc szám jelenik meg), de mivel Batsányi tudta nélkül átírta előszavát, kiválik a társaságból, és Orpheus néven új lapot alapít (1792-ig ebből is nyolc szám jelent meg). 1791-ben állásából elbocsátják, de a megyei életben aktívan részt vesz, és intenzív írói munkásságot folytat.

Megismeri Hajnóczy Józsefet, akit mindvégig nagyon tisztel; az ő és Szentmarjay József hatására belép a Martinovics Társaságba; olvasta és terjesztette a Reformátorok Kátéját. 1794-ben elfogják, előbb halálra, majd bizonytalan idejű fogságra ítélik. Csaknem hét esztendeig volt börtönben Budán, Brünnben, Obrovicon, Kufsteinben és Munkácson. Fogsága idején is szüntelenül olvasott, írt, főként fordításain dolgozott. 1801-ben 2387 napi fogság után szabadul; töretlen lélekkel és munkakedvvel kezdi meg új életét. Otthon azonban ellenséges légkör fogadja. Börtönviselt múltját a család szégyenének tartják. Tetézi vétkeit, hogy fogsága költségeiért utólag még fizetniük is kell. Ki akarják forgatni jogos örökségéből is, fogsága előtt félig megépült házát szétdúlják. 1804-ben sikerül új életet kezdenie. Feleségül veszi atyai jó barátja, Török Lajos gróf leányát, Sophie-t, aki méltó társa lett hosszú, küzdelmekkel, nélkülözésekkel teli életének. Kazinczy 45 éves ekkor, Sophie 29. Nagy erőfeszítésekkel felépítik otthonukat Széphalmon, hét gyermeket nevelnek fel, s Kazinczy fáradhatatlan energiával folytatja sokoldalú, kultúraépítő munkásságát.

Csokonait még fogsága előtt ismerte, személyesen is találkoztak, leveleztek. Halála után (1805) nekrológja és sírfelirat-terve éles ellenkezést vált ki Debrecenben. Ő ugyanis Csokonai embergyűlöletét, magányát, költészete rendezetlenségét, csiszolatlanságát a város provincializmusa, szűklátókörűsége hatásaként értelmezi. Cikkekben és levelekben zajlik első, nevezetes vitája az Árkádiaper (1805–1807). Az 1807-ben írott Recenzió Himfy szerelmeiről szintén a műgond hiányát, a szabályozatlan bőséget, a fegyelmezetlen stílust rótta fel Kisfaludy Sándornak, s ezzel a dunántúli írók haragját vonta magára. 1811-ben leghíresebb versgyűjteményében, a Tövisek és virágok címűben folytatja harcát a modern literatúra megteremtéséért, verseiben hirdetve írói és kritikai elveit. Literátori programját a Dayka élete, majd a Báróczi Sándor élete című tanulmányában fejti ki (mindkettő 1813-ban jelent meg). Az írói munka öntörvényűségét, a szabályok korlátait is átlépő, merész újítás jogát hirdeti, igényességet, szüntelen művelődést követel, a nyelvi megformálásban emelkedettséget, választékosságot; legfőbb mércéül a nagy alkotások olvasásában fejlesztett ízlést ismeri el. Ellenfelei támadták a magyar nyelv törvényeit áthágó újításait, vitatták a hazai hagyományoknál magasabbra értékelt idegen minták követését, a fordítások túlzó preferálását. 1813- ban jelent meg a Kazinczyt és követőit támadó gúnyirat, a Mondolat, melyet dunántúli szerzők írásaiból állítottak össze. Barátai és hívei, Kölcsey és Szemere Pál 1815-ben adja ki a hasonló stílussal formált, Felelet a Mondolatra című választ. A polémia során a hasonló nézeteket valló írók kapcsolatba léptek egymással, kialakultak az irodalmi élet sejtjei: a neológusok (újítók), Kazinczy és követői, centrumuk Széphalom és Pest: az ortológusok (helyesen írók) Debrecenben Fazekas Mihály és a Dunántúlon Kisfaludy Sándor körül. Kazinczy öntudatos fellépése, kiemelkedő műveltsége, vitakészsége, fáradhatatlan munkálkodása az irodalmi élet vezéralakjává, kánonteremtő tekintélyévé avatták. A vitát – tanulmányok és levélváltások után – az ő írása zárta le. 1819-ben a Tudományos Gyűjteményben adja ki Az orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányát, amelyben alapelveit (az írók nyelvteremtő jogát, az ízlés irányító szerepét) fenntartva, elismeri az ortológusok és a hagyományok követésre méltó értékeit.

Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozása 1828-ban.Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozása 1828-ban.

Erős költői becsvágy volt benne; példaképe Goethe volt. Ódáit, irodalmi és filozófiai nézeteit fejtegető episztoláit bonyolultság, elvontság jellemzi (A tanítvány, Vitkovicshoz, gróf Török Lajoshoz), szonettjei mesterkéltek (A kötés napja). Legmaradandóbbnak az éles hangú, kritikus, Juvenalis-típusú epigrammái bizonyultak (Szokott és szokatlan, A nyelvrontók, Himfy). Néhány sorát sokáig szállóigeként idézték: „Jót és jól! Ebben áll a nagy titok.” (A nagy titok), „Nékem az emberiség s Pest Buda tája hazám.” (Misoxenia). A művelt ízlés, a nyugati minták újító hatásának példáit akarta bemutatni, közkinccsé tenni nagyarányú fordításgyűjteményében, amely 1814– 1816-ban jelent meg kilenc kötetben; köztük Goethe darabjai (Stella, Clavigo, Testvérek), Lessing meséi és színművei (Emilia Galotti, Minna von Barnhelm), Molière vígjátékai (A botcsinálta doktor, A kénytelen házasság), Sterne művei (Yorick érzelmes utazása, Yorick levelei Elisához). Említésre méltó, hogy még 1790-ben Schröder német átdolgozása nyomán lefordította a Hamletet; Sallustius fordításán úgyszólván egész életében dolgozott. Sokoldalú kiadói munkásságot is folytatott. 1808-ban megjelentette a Magyar Régiségek és Ritkaságok első kötetét, a második is elkészült, de ez máig kiadatlan. 1813-ban adta ki Dayka Gábor és Báróczi Sándor munkáit; 1817-ben Zrínyi műveit.

Az 1810-es évek közepétől ellenfelei mellett barátai is megróják a fordítások túlzó művelése miatt, s egyre nyomatékosabban biztatják eredeti művek, s legfőképpen életrajza megírására. 1816-tól dolgozik rajta folyamatosabban; több nekifutás, kételyek között alakította ki módszerét. Büszkén hirdette, hogy a felépítés egyedi ötlete: nem követi szorosan az időrendet, inkább csomópontok körül rendezi el anyagát; bemutatja a társadalmi és kulturális élet nevezetesebb eseményeit, jelentősebb személyiségeit, élete fontosabb állomásait, önarcképét. A kész művet Pályám emlékezete címen 1828-tól közli részletekben a Tudományos Gyűjtemény, s nagy sikert arat. Fogsága éveiről itt csak ködösítve, utazásként számolhatott be, ennek történetét, külön történetét írta meg. A Fogságom naplója 1828-ban készült el, de csak 1931-ben jelent meg könyv alakban. Kazinczy itt az események sorát követve szuggesztív erővel idézi fel a társadalmi légkört, a bíráskodást, fogsága helyszíneit, az őrök és a rabok viselkedését, a börtönélet és az utazások eseményeit, s bemutatja papírt, íróeszközt (tűt, rozsdát, csokoládét, olykor vért, újságokból kiszúrt [kivágott?] betűket) felhasználva. Kiemelkedő prózaírói erényei útirajzai részleteiben is kitűnnek. 1789–1831 között több utazást is megörökített. Járt Miskolcon, Egerben, Füreden, Nagyváradon, Esztergomban, Vácott, Pannonhalmán. 1816-tól évekig dolgozott Erdélyi levelek című munkáján, kevesebb sikerrel; ez egyenetlen, túlzsúfolt mű lett. 1830-ban az Akadémia tagjává választják, írt pesti útjáról is.

Kazinczy Ferenc síremléke Széphalmon.Kazinczy Ferenc síremléke Széphalmon.

Életművében kiemelkedő jelentősége van levelezésének, eddig 23 kötet jelent meg. Az országot behálózó, széles körű kapcsolatokat teremtett, műveket továbbított, eszmékről értekezett, biztatást, tanácsokat adott, részletes kritikákat a hozzá küldött vagy olvasott művekről; bemutatta élete helyszíneit, családját, ismerőseit, nyitottságával, közvetlenségével amolyan virtuális közéletet, művelődési és társasági életet teremtett.

Szervező és vezető szerepét, érdemeit akkor is tisztelték és elismerték, amikor eszméin, ízlésén már túllépett az idő. A 19. század elején fellépő fiatalok, Kisfaludy Károly, Toldy Ferenc, Bajza József, s később a legfiatalabbak, Eötvös József báró, Szalay László is szinte kötelességüknek érezték, hogy jelentkezzenek, tisztelegjenek nála, elismerését amolyan szakrális íróvá avatásként fogták fel. Mindez azzal együtt volt érvényes, hogy egyre kevésbe értette meg az új nemzedék eszméit, ízlésvilágát, romantikus, hazafias szellemű műveit; idegenkedve nézte az alakuló irodalmi élet másféle világát, követelményeit. Erről tanúskodik a Kölcseyvel folytatott Iliász-per (1823–1826), amelyben az írói tulajdonjog, a plágium értelmét vitatta. 1831-ben pannonhalmi útirajzában élesen támadta a honfoglalási eposzok íróit, Bajzáék kritikai elveit, keményen támadó vitastílusát folyóiratukban, a Kritikai Lapokban és a nagy port felvert Conversations-lexikoni perben. Utolsó pesti találkozásukkor minderről kiélezett vitába keveredett a fiatalokkal. Békülésre pedig már nem adatott idő, Kazinczy hazatérte után, 1831. augusztus 23-án kolerában meghalt.

Amikor a pestiek megírták Kölcseynek összetűzésüket, ő, sok évtizedes barátságuk, majd gyökeres nézetkülönbségek, érvelésben könyörtelen viták, szakítások és kibékülések után kíméletre inti a haragosokat, s Mesterük korszakformáló nagyságára figyelmeztet: „Ha Kazinczy nem lett volna: bizony most sem egyikőnk, sem másikunk nem állnánk ott ahol.” S talán hihetünk benne, hogy ezt az alapokat teremtő értéket nemcsak a reformkor, hanem a szüntelen továbbalakuló jövő is vállalhatja.

Mezei Márta
irodalomtörténész